Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A Népszabadság értesülései szerint vizsgálatot indított az MTV Az Este című műsorának kiegyensúlyozatlansága miatt a médiahatóság.
Hatósági ellenőrzést indított az MTV Az Este című műsorának 2010. június 14-20 között sugárzott adásainak politikai kiegyensúlyozatlansága miatt a médiahatóság - értesült a Népszabadság. Az információt a hatóság sajtóosztálya is megerősítette.
A lap kérdésére a sajtóosztály közölte: egy beadvány nyomán indítottak vizsgálatot. E szerint az említett időszakban Az Estében az MSZP képviselője csak egyszer szerepelt, pedig több olyan téma is volt, melyben a kiegyensúlyozottság érdekében szükséges lett volna az MSZP álláspontjának ismertetésére.
A vizsgálat már lezárult, jelenleg közigazgatási eljárás van folyamatban, döntés 3-4 hét múlva születhet.